+

Damaszk kés

Damaszkuszi acél - így nevezik Damaszkusz szíriai várostól az igen kemény és hajlékony fémet, mely különböző keménységű illetve széntartalmú acél és vas lemezeknek vagy rudaknak összekovácsolásából áll elő.Ha a csavart acélrudat apró darabokra vágják és egymásra rakva összekovácsolják, akkor előáll a mozaikszerű damaszkuszi acél.A rétegek száma több száz illetve ezer között lehet.Az ilyen acélból készített pengének a felszínén gyenge sav maró hatása alatt,többféle árnyalat keletkezik. A savtól kevésbé megtámadott keményebb fém sötétebb marad a jobban megtámadott puhább fém ellenben világosabbá lesz. Láthatóvá lesznek a sajátos rétegek a penge egyedi mintázata. A lemezek vagy a rudak fekvése szerint a damaszkuszi acél többféle mintázatúvá lesz. Sráfos,felhős,örvény,esőcsepp stb.

 Böker M4 Sherman-Damast
Ingyenes szállítás

Böker M4 Sherman-Damast zsebkés A virginiai Americans in Wartime Múzeummal közösen sikerült megőrizni az eltűnt történelem egy fontos darabját. A Böker Sherman Damascus egyedi damaszkolt pengével van szerelve, amelyet a múzeum által korábban felújított M4 Sherman tankok gyártásából származó különböző anyagokból kovácsoltak. Az egyedülálló 80 rétegű damaszkolt anyagot Chad Nichols kézzel kovácsolta nekünk, létra mintázatban, és az M4 Sherman nehéz lánctalpai által a talajban hagyott tanknyomokra emlékeztet. A golyóscsapágyazott penge nyitószemölcsel nyílik, és egy erős acél keretzárral van rögzítve és a Hinderer Lock-Stop a zár túlnyitás elleni védelemként működik. A markolatpanel micartából készült, enyhén kontúrozott felület kényelmesen fekszik a kézben, és színében emlékeztet az amerikai hadsereg és a tengerészgyalogság által használt álcázó kivitelre. A kés általános formája a tank esztétikus vonalvezetése előtt tiszteleg, míg a díszes penge tengelycsavarja a jellegzetes főhajtási lánckereket mintázza. Zsinórfurattal és praktikus, mélyen hordható klippel. Kézzel készült a solingeni Böker késmanufaktúrában. Eredetiségigazolással és egyedi sorozatszámmal.

Kosárba
Részletek
Böker Magnum Caveman Damast

Böker Magnum Caveman Damast zsebkés A Caveman Damast egy klasszikus megjelenésű, hagyományosan összecsukható hátsó záras bicska. A 37 rétegű damaszk acélból készült penge teszi ezt a zsebkést egyedivé. A fa markolatot, őskori vadászjelenetet ábrázoló minta a rozsdamentes acél bakni és a mintázott csavar teszi teljessé ezt a szép zsebkést. A végén zsinórfurat is található.

Kosárba
Részletek
Böker Magnum Damascus Countess

Böker Magnum Damascus Countess zsebkés Elegáns, minőségi zsebkés, melyre joggal mondhatjuk, hogy ékszer. A penge és a baknik 37 rétegű damaszkolt acélból készültek, a markolata gyönyörű erezetű ébenfa, mely nagyban hozzájárul a vonzó megjelenéshez. Természetesen a megnyerő külső mellé precíz és biztonságos használat párosul. Például a süllyesztett hátsózár, ami szinte teljesen kizárja a használat közbeni véletlenszerű becsukódást.Hölgyek számára is kitűnő ajándék.

Kosárba
Részletek
Böker Magnum Damascus Duke

Böker Magnum Damascus Duke zsebkés A Böker Magnum Damascus Duke damaszk pengés zsebkés ötvözi az eleganciát és a megbízhatóságot. Egy hagyományos formavilágú zsebkés, amely megdobogtatja minden késrajongó szívét.A hátsó záras pengebiztosítás megbízhatóan tartja a pengét nyitott állapotban .A 37 rétegben damaszkolt penge egyedi mintázata és a dekoratív mintázatú baknik, szépen harmonizálnak a gyökérből készített markolattal.

Kosárba
Részletek
Böker Magnum Damascus Lord
Ingyenes szállítás

Böker Magnum Damascus Lord zsebkés A Böker Magnum Lord damaszk pengés zsebkés ötvözi az eleganciát és a megbízhatóságot. Egy hagyományos formavilágú zsebkés, hátsó záras pengebiztosítással.A 71 rétegben damaszkolt penge egyedi mintázata és a fényesre polírozott baknik, szépen harmonizálnak a gyökérből készített markolattal.

Kosárba
Részletek
Böker Magnum Damascus Mistress

Böker Magnum Damascus Mistress zsebkés Csúcskategóriás és kiváló minőségű kés, amelyre mindenki irigykedni fog. A penge 32 rétegű damaszkolt acélból készült. A baknik is ugyanabból az értékes anyagból készülnek. Nem kímélték a költségeket a markolatpanelekkel sem, ahol minőségi olajfát használtak. A hátsó zár megakadályozza, hogy a penge véletlenül becsukódjon. Klip nélkül.

Kosárba
Részletek
Böker Magnum Snake Rangebuster Damascus

Böker Magnum Snake Rangebuster Damascus zsebkés A Rangebuster formavilága egyike a klasszikus solingeni késeknek, amelyek nemzetközi népszerűségre tettek szert, és a zsebkést késhasználók világszerte nagyra értékelik. Az amerikai gazdák Sodbuster néven ismerik, az észak-francia bányászok Mineurnek, míg a solingeni munkások Hippekniepnek nevezték el. Ennek a hagyományos nyitású zsebkésnek a tiszteletére terveztük a Snake Rangebuster Damascust, exkluzív kígyófából készült markolattal és 73 rétegű damaszkuszi acél pengével.

Kosárba
Részletek
Böker Plus Damascus Dominator
Ingyenes szállítás

Böker Plus Damascus Dominator zsebkés A Böker Plus Damascus Dominator egy harmonikus megjelenésű zsebkés. A 71 rétegű, szép mintázatú damaszk penge és markolat elegáns és egyedi megjelenést kölcsönöz a késnek.A hátsó zár biztonságosan a helyén tartja a zsebkést nyitott állapotban. A penge a rajta található körömvájattal nyitható.

Kosárba
Részletek
Böker Plus Damascus Gent 1
Ingyenes szállítás

Böker Plus Damascus Gent 1 zsebkés A Böker Plus Damascus Gent 1 bicskát extrém könnyű súly és vékony kialakítás jellemzi. Tipikus "gentleman folder" ez az öltönyzsebbe tervezett zsebkés. A penge egy 67 rétegű damaszkolt acél mely mindössze 1.9 mm vastag és keresztzár rögzíti. Markolata prémium minőségű ébenfa. Övklipsszel.

Kosárba
Részletek
Böker Plus Damascus Gent 2
Ingyenes szállítás

Böker Plus Damascus Gent 2 zsebkés A Böker Plus Damascus Gent 2 bicskát extrém könnyű súly és vékony kialakítás jellemzi. Tipikus "gentleman folder" ez az öltönyzsebbe tervezett zsebkés. A penge egy 67 rétegű damaszkolt acél mindössze 1.9 mm vastag és keresztzár rögzíti. Markolata prémium minőségű ébenfa. Övklipsszel.

Böker Plus Kalashnikov Damast
Ingyenes szállítás

Böker Plus Kalashnikov Damast zsebkés A damaszkolt acél penge gombnyomással nyitható és zárható. A textúrált felületű, barázdált alumínium markolat kényelmes és stabil fogást biztosít. A finom rajzolatú rozsdamentes damaszk penge teszi egy igazán különleges darabbá, gyűjtők számára is értékessé. Zsebklippel és zsinór lyukkal.

Böker Plus Kwaiken Flipper Damast
Ingyenes szállítás

Böker Plus Kwaiken Flipper Damast zsebkés A Kwaiken Flipper Damast zsebkés egy igazi kuriózum a gyűjtők számára. Lucas Burnley ismét beletalált a rajztáblába, és tervezett egy új verziót Kwaiken vonalon.A Kwaiken Flipper Carbon zsebkés egy igazi csemege. Lucas Burnley ismét beletalált a rajztáblába, és tervezett egy új verziót Kwaiken vonalon.A szép mintázatú damaszkolt pengék között nincs két egyforma, így a tulajdonosa igazán egyedi zsebkést tudhat a magáénak

Kosárba
Részletek
Böker Plus Slack Damascus
Ingyenes szállítás

Böker Plus Slack Damascus zsebkés Az elegáns Boker Plus Slack visszanyúlik a mediterrán térségből származó hagyományos navajákhoz, és ebben a különösen elegáns gyűjtői változatban 110 rétegből álló rozsdamentes damaszkolt pengével. A zsebkést a francia késkészítő, Raphaël Durand tervezte, aki klasszikus formatervezéseiről messze az ország határain túl is ismert. A nagy szilárdságú titánból készült markolatelemek a keresztzárat tartó titán lemezeken helyezkednek el. A zsinórlyuk és a titánból készült praktikus zsebcsipesz lehetővé teszi a kényelmes hordozását. Karcsú markolata cocobolo fából készült, amely meleg, vöröses árnyalatával igazi klasszikusnak számít a markolat anyagok között. Kiváló minőségű nylon tokkal.

Kosárba
Részletek
Böker Plus Urban Trapper Cocobolo Damast
Ingyenes szállítás

Böker Plus Urban Trapper Cocobolo Damast zsebkés Bár láttunk sok Böker terméket az évek során, a cég leleményes késtervezői továbbra is megtalálják a módját, hogy meglepjenek minket. Például, Brad Zinker Floridából és az ő Urban Trapper-je, az egyik legvékonyabb titán alaplemezekkel ellátott markolat amit valaha is láttunk. A titán és a cocobolo fa használatnak köszönhetően a kés súlya mindösszesen 54gramm! A kés a flipper segítségével egy kézzel is nyitható. A penge tengelyénél lévő mini golyóscsapágyas szerkezet révén a nyitás gyors és sima. A pengét magas minõségû 110 rétegű damaszkolt acélból készítik. A kés tartozéka egy leszerelhető, titán zsebcsíptető, amellyel akár öltöny vagy egy könnyű nyári nadrágzsebben rögzíthetjük a kést.

Kosárba
Részletek
Böker Plus Urban Trapper Damasteel
Ingyenes szállítás

Böker Plus Urban Trapper Damasteel zsebkés Bár láttunk sok Böker terméket az évek során, a cég leleményes késtervezői továbbra is megtalálják a módját, hogy meglepjenek minket. Például, Brad Zinker Floridából és az ő Urban Trapper-je, az egyik legvékonyabb titán markolat amit valaha is láttunk. A mindössze 8 mm vastag markolat (klip nélkül), a kikönnyítést szolgáló nagy furatok és titán anyaghasználatnak köszönhetően a kés súlya mindösszesen 48gramm! A kés a flipper segítségével egy kézzel is nyitható.A penge tengelyénél lévő mini golyóscsapágyas szerkezet révén a nyitás gyors és sima. A pengét magas minőségű, rozsdamentes, porkohászati damaszk acélból készítik. A kés tartozéka egy leszerelhető, titán zsebcsíptető, amellyel akár öltöny vagy egy könnyű nyári nadrágzsebben rögzíthetjük a kést.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic 3 darabos konyhakés készlet
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic 3 darabos konyhakés készlet, díszdobozban A szett tartalmaz egy damaszk pengés, általános szakácskést, ideális választás szeleteléshez, aprításhoz a 20 cm-es pengehosszal. A késkészlet másik darabja egy 15 cm pengehosszúságú általános konyhakés, vágási és aprítási feladatokra. Megbirkózik a nehezen aprítható kemény nyersanyagokkal is. A harmadik konyhakés egy nélkülözhetetlen hámozókés. A fából készült díszdobozban kitűnő választás ajándéknak is. A szett tartalma: DM-0700 Kai Shun Classic hámozókés 9 cm, DM-0701 Kai Shun Classic általános konyhakés 15 cm DM-0706 Kai Shun Classic szakácskés 20 cm Díszdoboz A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic 3 darabos konyhakés készlet
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic 3 darabos konyhakés készlet, díszdobozban A szett tartalmaz egy damaszk pengés, santoku szakácskést, ideális választás szeleteléshez, aprításhoz a 18 cm-es pengehosszal. A késkészlet másik darabja egy 15 cm pengehosszúságú általános konyhakés, vágási és aprítási feladatokra. Megbirkózik a nehezen aprítható kemény nyersanyagokkal is. A harmadik konyhakés egy nélkülözhetetlen hámozókés. A fából készült díszdobozban kitűnő választás ajándéknak is. A szett tartalma: DM-0700 Kai Shun Classic hámozókés 9 cm, DM-0701 általános konyhakés 15 cm DM-0702 Kai Shun Classic Santoku 18 cm Díszdoboz A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic általános konyhakés 15.cm
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic damaszk pengés általános konyhakés 15 cm Átlagos méretű, általános konyhakés, vágási és aprítási feladatokra.Ideális eszköz minden olyan feladathoz, amelynek elvégzéséhez egy prémium minőségű konyhai késre van szüksége. Az ébenfekete, pakkafából készült markolat, D profilú kialakítása kényelmes használatot biztosít. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic csontozókés 15.cm
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic damaszk pengés csontozókés 15.cm Vékony pengés csontozókés, ami a penge alakjának köszönhetően könnyen elválasztja a csonttól a húst. Az ébenfekete, pakkafából készült markolat, D profilú kialakítása kényelmes használatot biztosít. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic evőeszköz készlet
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic evőeszköz készlet, díszdobozban A szett tartalmaz egy damaszk pengés kést, egy rozsdamentes acélvillát és egy késtartó bakot pakkafából. A fából készült díszdobozban kitűnő választás ajándéknak is. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic Gokujo csontozókés 15.cm
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic Gokujo damaszk pengés csontozókés 15.cm A Kai Shun Classic Gokujo csontozókés egy igazán exkluzív, nagyon finom kidolgozású konyhakés. A japán stílusú, klasszikus élelmiszeripari termékeket gyártó Kai Shun cég a legjobb minőséget kínálja. Vékony pengéje, alakjának köszönhetően könnyen elválasztja a csonttól a húst. Az ébenfekete, pakkafából készült markolat, D profilú kialakítása kényelmes használatot biztosít. Az ergonómikus forma lehetővé teszi az optimális irányított használatot. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic granton Santoku kés 18.cm
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic granton damaszt pengés Santoku kés 18.cm A Kai Shun Classic granton Santoku egy professzionális japán szakácskés, kiválóan alkalmas szeletelésre és aprításra. A késpengén kialakított mélyedések megakadályozzák a felszeletelt nyersanyag rátapadását (hús,sajt,sütemény stb.) a pengére. A santoku az egyik legnépszerűbb kés a japán konyhában. Megbirkózik a nehezen aprítható kemény nyersanyagokkal is. Az ébenfekete, ergonómikusan formált markolat biztonságot és komfortot nyújt a használat során. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic granton szakácskés 20.cm
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic granton damaszk pengés szakácskés 20.cm A Kai Shun Classic granton szakácskés 20 cm-es modellje egy kiváló minőségű, japán gyártmányú, nagyobb méretű szakácskés, vágási és aprítási feladatokra, melynek segítségével a vágások precízek és egyszerűek lesznek. Kiváló választás zöldségek, húsok, ételek előkészítéséhez. A késpengén kialakított mélyedések megakadályozzák a felszeletelt nyersanyag rátapadását (hús,sajt,sütemény stb.) a pengére. Az ébenfekete, pakkafából készült, ergonómiailag tervezett D profilú markolat kialakítása kényelmes használatot biztosít és mindig optimális állapotban tartható. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic granton szeletelő kés 23.cm
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic granton damaszk pengés szeletelő kés 23.cm Szeletelő konyhakés, kiváló választás zöldségek, húsok, sültek és sonka szeleteléséhez. A késpengén kialakított mélyedések megakadályozzák a felszeletelt nyersanyag rátapadását (hús,sajt,sütemény stb.) a pengére.Az él kialakítása miatt rendkívül vékony szeletek vágását teszi lehetővé. A hosszabb pengének köszönhetően a szeleteket egy mozdulattal vághatjuk. Az ébenfekete, pakkafából készült, markolatnak köszönhetően kényelmes fogás biztosított miközben dolgozik vele. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic hámozó-díszítő kés
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic damaszk pengés hámozó-díszítő kés Kis méretű, hámozó-díszítő konyhakés.Hámozáshoz,zöldségek dekoratív kialakításához. A madárcsőr pengeforma ideális a zöldségek díszítő feldolgozásához Az ébenfekete, pakkafából készült markolat, D profilú kialakítása kényelmes használatot biztosít. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic hámozókés 10.cm
Ingyenes szállítás

A Kai Shun Classic hámozókés 10 cm-es, kézzel kovácsolt japán acélból készült. A nagy minőségű acélnak és a precíz feldolgozásnak köszönhetően a pengéje rendkívül éles és tartós. Az egyedi tervezett szarvasmarha bőr markolatnak köszönhetően az eszköz megfelelő fogású, így biztonságosan használható. A hossza ideális alapanyaghoz illeszkedik, így tökéletesen alkalmas zöldségek és gyümölcsök hámozására.Kai Shun Classic damaszk pengés hámozókés Kis méretű hámozó konyhakés, hámozáshoz, vágási és aprítási feladatokra. Megbirkózik a nehezen aprítható kemény nyersanyagokkal is. Az ébenfekete, pakkafából készült markolat, D profilú kialakítása kényelmes használatot biztosít. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic hámozókés 9.cm
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic damaszk pengés hámozókés Kis méretű hámozó konyhakés, hámozáshoz,vágási és aprítási feladatokra. Megbirkózik a nehezen aprítható kemény nyersanyagokkal is. A ébenfekete, pakkafából készült markolat, D profilú kialakítása kényelmes használatot biztosít. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic kenyérvágó kés
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic damaszk pengés kenyérvágó kés A Kai Shun Classic kenyérvágó kés egy professzionális, japán minőségű eszköz, amely tökéletesen vágja a kenyeret. Mindegy, hogy a kenyér kemény kérgű avagy puha héjú, morzsa mentesen, egyenletesen szeli fel mindkettőt. Hosszú pengéjével, nagy kenyerek felszeletelésére is kiválóan alkalmas. A markolat ergonomikusan alakított forma, melynek segítségével biztonsággal és könnyedén használhatja. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic készlet 3 konyhakéssel vágódeszka
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic készlet 3 db konyhakéssel KAI, tölgy vágódeszkával A szett tartalmaz egy kis méretű hámozó kést, hámozáshoz, vágási és aprítási feladatokra.Ideális választás szeleteléshez, aprításhoz a 9 cm-es pengehosszal.Késkészlet másik darabja egy 18 cm pengehosszúságú általános konyhakés. A KAI Shun késkészlet harmadik tagja, egy 18 cm pengehosszúságú Santoku szakácskés, kiválóan alkalmas szeletelésre és aprításra. Megbirkózik a nehezen aprítható kemény nyersanyagokkal is. A készlet kiegészül egy válogatott tölgyfából készült,dekoratív KAI vágódeszkával. Kitűnő választás ajándéknak is. A szett tartalma: Kai Shun Classic hámozókés DM-0700 Kai Shun Classic általános konyhakés DM-0701 Kai Shun Classic Santoku kés DM-0702 KAI vágódeszka DM-0789 A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic kínai szakácskés
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic damaszk pengés kínai szakácskés A Kai Shun Classic kínai szakácskés egy professzionális minőségű, magas színvonalú konyhai eszköz. A hagyományos kínai szakácskés nagy pengéje, ideális a húsok, halak és a zöldségek klasszikus kínai módszerrel történő szeleteléséhez. A kés formája egy bárdhoz hasonlít, de a penge vastagsága mint egy konyhakésé. A Kai Shun Classic kínai szakácskés ideális minden olyan feladatra, amely igényel pontos és precíziós vágásokat. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic Nakiri szeletelő kés
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic Nakiri szeletelő kés Kai Shun Nakiri konyhai kése, zöldségek feldolgozásához ideális konyhakés, kiválóan alkalmas vékonyra szeletelésére és finom aprítására. A tompa hegy biztonságossá teszi a használatát. Az egyik legtöbbet használt kés a Japán konyhában. Az ébenfekete, pakkafából készült markolat, D profilú kialakítása kényelmes használatot biztosít. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic paradicsom kés 15.cm
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic damaszk pengés paradicsom és sajt szeletelő konyhakés Paradicsom és sajt szeletelő konyhakés,vágási és aprítási feladatokra. Recézett pengéje révén ideális sajt és paradicsom vékonyra szeleteléséhez. Ez a multifunkciós vágóeszköz ideális minden olyan feladathoz, melyhez éles és pontos szeletelést igénylünk.Megbirkózik a nehezen aprítható kemény nyersanyagokkal is. A ébenfekete, pakkafából készült markolat, D profilú kialakítása kényelmes használatot biztosít. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic Santoku kés
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic damaszk pengés Santoku kés A Kai Shun Classic Santoku kés egy japán konyhai késtípus, amelyet a tradicionális japán szakácsok használnak. Kiválóan alkalmas szeletelésre és aprításra ételek előkészítésére a főzéshez. A santoku az egyik legnépszerűbb kés a japán konyhában. Az ébenfekete, pakkafából készült markolat, D profilú kialakítása kényelmes használatot biztosít. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic Santoku kés 14.cm
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic damaszk pengés Santoku kés A Kai Shun Classic Santoku kés egy japán konyhai késtípus, amelyet a tradicionális japán szakácsok használnak. Kiválóan alkalmas szeletelésre és aprításra ételek előkészítésére a főzéshez. A kisebb pengének és az ergonómiailag tervezett markolatnak köszönhetően a santoku konyhakéssel nagy precizitással és stabilitással vághat. A D profilú markolat kialakítása kényelmes használatot biztosít. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic Santoku kés és általános konyhakés készlet
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic Santoku kés és általános konyhakés készlet, díszdobozban A Kai Shun Classic Santoku kés és általános konyhakés készlet megfelelő eszköz minden olyan feladathoz, amelyhez precíziós vágásra van szükség. A szett tartalmaz egy közepes méretű általános konyhakést, vágási és aprítási feladatokra. Ideális választás szeleteléshez, aprításhoz a 15 cm-es pengehosszal. A késkészlet másik darabja egy 18 cm pengehosszúságú Santoku szakácskés, kiválóan alkalmas szeletelésre és aprításra.Az ergonómiailag optimalizált markolatok a biztonságos fogás érdekében speciális D-forma alakot mutatnak. A fából készült díszdobozban kitűnő választás ajándéknak is. A szett tartalma: Kai Shun Classic általános konyhakés DM-0701 Kai Shun Classic Santoku kés DM-0702 Díszdoboz A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic Steak evőeszköz készlet
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic Steak evőeszköz készlet, díszdobozban Kai Shun Classic Steak evőeszköz készlet egy igazi luxus. A készlet a japán Kai Shun márka, amelyet világszerte ismernek és elismernek, így biztos lehetsz benne, hogy minőségi terméket vásárolsz. A szett tartalmaz egy damaszk pengés, steak kést, egy rozsdamentes acélvillát és egy késtartó bakot pakkafából .A fából készült díszdobozban kitűnő választás ajándéknak is. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic Steak kés
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic Steak kés Kai Shun Classic Steak kése egy igazi luxus, melyet a japán Kai Shun márka tervezett, amelyet világszerte ismernek és elismernek, így biztos lehetsz benne, hogy minőségi terméket vásárolsz. Az ergonómikusan megtervezett markolat biztonságos fogásban segíti a használatot. Kitűnő választás ajándéknak is. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic Steak késkészlet dobozban
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic Steak késkészlet díszdobozban Kai Shun Classic Steak kése egy igazi luxus, melyet a japán Kai Shun márka tervezett, amelyet világszerte ismernek és elismernek, így biztos lehetsz benne, hogy minőségi terméket vásárolsz. Az ergonómikusan megtervezett markolat biztonságos fogásban segíti a használatot. A fából készült díszdobozban kitűnő választás ajándéknak is. A szett tartalmaz 4 darab steak kést 12cm pengehosszal (DM-0711) A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic szakácskés 15.cm
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic damaszk pengés szakácskés 15.cm A Kai Shun Classic szakácskés egy kiváló minőségű, japán konyhai kés.Ez a professzionális minőségű szerszám minden olyan felhasználónak ideális választás, akik igénylik a magas minőséget és az elérhető legjobb teljesítményt. Ideális választás szeleteléshez, aprításhoz. A ébenfekete, pakkafából készült markolat, D profilú kialakítása kényelmes használatot biztosít. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek
Kai Shun Classic szakácskés 20.cm
Ingyenes szállítás

Kai Shun Classic damaszk pengés szakácskés 20.cm A Kai Shun Classic szakácskés 20 cm-es modellje egy kiváló minőségű japán konyhai eszköz, amelyet a legmagasabb színvonalú anyagokból gyártanak.Az ergonomikus markolat forma komfortos használatot tesz lehetővé, így a hosszan tartó munka sem okoz gondot. Ideális a konyhában ételek előkészítéséhez, szeleteléshez, aprításhoz. A 32 rétegű damaszt acélból készült pengének köszönhetően az élek rendkívüli élességet és tartósságot biztosítanak. A Kai Shun damaszk pengés profi szakácskések speciálisan a célra kifejlesztett 32 rétegű rozsdamentes acélból készülnek. A középső réteg VG-MAX acélból készül amely rendkívül korrózióálló, extrém kemény (HRC 61), így a penge rendeltetésszerű használat mellett sokáig éles marad. A penge kialakítása páratlan élességet biztosít, aminek köszönhetően a legnehezebben vágható anyagok szeletelése sem okozhat gondot. A kiváló penge kialakítás és a kés ideális súlya garantálja a kényelmes munkavégzést. Minden Shun kés különleges és egyedi mintázattal rendelkezik, ezért minden Shun konyhakés egyedi darab, a kézi megmunkálás és a modern technológia egysége.A japán szamurájkard készítés páratlan művészetét a Shun szakácskés széria esetében felhasználják a nyugati késformákhoz is.A Kai Shun Classic szakácskés széria nagy népszerűségnek örvend a profi séfek és a hobbiszakácsok körében.

Kosárba
Részletek

Kapcsolat

  • 2151 Fót Vadvirág u.(a címen nem található üzlet)
  • +36.70.41.50.806
  • info.[kukac.]ezkes[.pont.].hu

Hírlevél

Viltor - webáruház bérlés és készítés

A weboldal sütiket (cookie) használ az alapvető működés, valamint a jobb felhasználói élmény eléréséhez. Az oldal használatával elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, valamint az Adatvédelmi tájékoztatót.

Konyhai kés az Árukeresőn